Az illóolaj illékonyan, de a vállalkozás stabil háttérrel az igazi

Egy ismerősöm, Helga, akivel jó ideje együtt járunk gyógyfürdőzni és szaunázni, egy bő fél éve arról beszélt nekem, hogy már unja a piacon kapható illóolajtípusokat, és hogy milyen jó lenne, ha különlegesebb keverékeket is lehetne kapni kimondottan szaunázáshoz.

Nem sokkal később, amikor náluk szaunáztunk, már azzal állt elő, hogy ő a férjével elhatározta, hogy alapítanak egy vállalkozást, ami kimondottan ilyen termékekkel fog foglalkozni.

Ezt meg is tették, s úgy tűnik, hogy a termékeikre kereslet is van. Amikor azonban legutóbb mentünk a szokásos kis egészségmegőrző túránkra, panaszosan mesélte nekem, hogy az a helyzet, hogy most változtatásokat kéne eszközölni a cégben, s a régi ügyvédjükben nem igazán bíznak már meg, így a cégmódosítás folyamatait már nem vele akarják intézni.

Különféle adatmódosításokról lenne szó, folytatta Helga, illetve praktikus okokból ügyvezető-váltásról is, de igazság szerint azzal sem elégedettek, hogy a cég székhelye az otthoni címük lett, mert ha elmennek például pár napra valahová, akkor folyton aggódnak, hogy nem érkezik-e addig valami sürgős hivatalos irat, amit mihamarabb meg kéne válaszolni.

Ekkor eszembe jutott, hogy egy régi barátom, János, aki nemrég bt.-t alapított, mesélt egy rendkívül megbízható szolgáltatóról, úgyhogy Helgával a napozóteraszon üldögélve fel is mentünk az oldalukra, és láttuk, hogy bizony nem csak alapítással foglalkoznak, hanem a cégmódosítás területén is jártasak, sőt, hasonlóan kedvező ajánlataik vannak ebben is, s komoly tapasztalattal is rendelkeznek.

Amikor Helga meglátta, hogy székhelyszolgáltatás rendelése esetén a cégmódosítás már ingyenes, akkor nyomban írt a férjének, Andornak is, aztán elmentünk a fürdő büféjébe meginni egy jó kis jegeskávét, és fülig érő szájjal vártuk Andor reakcióját.

Miközben a tejszínhabot kanalaztuk, Helga telefonján már ott virított Andor válasza: „Helgám, te egy zseni vagy.”

Helga arcán láttam, hogy ebből már fagyizás is lesz, mert ha ünnepi hangulatba került, mindig valami jeges édesség volt a menü. Ki is kért egy citromfagyi-kelyhet, aztán még megírta egy másik barátnőjének is a részleteket, hogy kiderült, ingyenesen fognak tudni céget módosítani, s még a székhely is megoldódik.

Aláírásminták, konzultáció, módosítás, cégbírósági képviselet, cégtábla kihelyezés az új helyen, mindent tartalmaz a csomag, s csak a székhelyszolgáltatást kell fizetni. Meg megírta neki azt is, hogy mehetnek a 4 napos vidéki főzőtanfolyamra is ősztől, mert úgy fest, hogy addigra már a székhelyszolgáltatás keretében teljes értékű és napi szintű elektronikus levelezés-továbbításuk is lesz.

A délutánt végül egy étteremben zártuk, s három héttel később Helga örömtől repesve újságolta a házukban, hogy a módosítások megtörténtek, és az új székhely csodásan működik, pontosan és kiváló minőségben szkennelve kapnak meg mindig mindent.

Teázás közben elmesélte azt is, hogy később vették csak észre Andorral, hogy alkalmankénti igénybevételre még belvárosi tárgyalóhely is jár az ügyfélnek, s hogy a napokban egy tárgyalásuk is volt már, és nagyon színvonalas, profi termet kaptak. Estére Helga végül még Jánost is meghívta egy rögtönzött grillpartira, de előtte még a frissen bio minősítést nyert, legújabb illóolajuk társaságában szaunáztunk is egyet.