Nemrég vásároltam egy nagyobbacska családi házat Nagykovácsiban, amire évek óta spóroltam. Eléggé romos állapotban van, amikor a kulcsok a kezembe kerültek, de egy gyerekkori barátom építész vállalkozása jutányos áron elkészítette nekem a felújítási terveket, melyek teljesen az én szám íze szerint készültek.
Életemben először tinédzserkoromban jártam szaunában, mégpedig egy finnországi iskolai kiránduláson. Rögtön beleszerettem a szaunázás kultúrájába, és már akkor elhatároztam, hogy ha egyszer saját házam lesz, akkor abban egészen biztosan helyet kap egy igazi finn szauna.
Miután megvásároltam az álomházat, és megbíztam az építészcéget a felújításokkal, szinte vágtam a centit, hogy hány nap van még addig, mire használhatom végre a saját finn szaunámat a saját házamban.
Egy nyár alatt megvolt a felújítás, amire mondhatnánk, hogy hosszadalmas folyamat volt, de pont a szaunám miatt tartott ennyi ideig. Finnországból rendeltük hozzá az anyagot, amire sajnos nagyon sokat kellett várni, előbb gyártási, majd logisztikai problémák miatt. Végre augusztusban megérkezett a szauna egy finn szaki társaságában, aki a beszerelést koordinálta. Ezután volt még néhány „apróbb” simítás (a ház homlokzatát kellett még befejezni, illetve a garázs járólapozását), amelyeket követően ismét megkaptam a kulcsokat az elkészült, csodaszépen felújított otthonomhoz.
A ház berendezését kivételesen nem engedtem ki a kezemből. Gondoltam rá, hogy megbízok egy lakberendezőt, valószínűleg jobb ízlése és meglátásai vannak, mint nekem laikusként, de ez olyasmi volt, amit nagyon vártam, ezért egyedül vágtam neki a bútorboltoknak.
A bútorok egy részét összeszerelve kaptam meg, de voltak olyan darabok (Pl.: szekrénysor a skandináv bútoráruházból), amit atomjaira szedve szállítottak házhoz, és nekem kellett volna összeraknom.
Már az összeszerelési útmutató is azt írja, hogy ne álljunk neki egyedül, mert úgysem fog sikerülni, és ennek tetejében még balesetveszélyes is… a barátaimat viszont csak akkor akartam áthívni háztűznézőbe, amikor már minden bútor a helyén áll, és végső pompájában ragyog az összes helyiség.
De hát, a szükség törvényt bont… azt viszont illetlennek éreztem, hogy csak a bútoraim összeszerelése miatt csődítsem össze a társaságot. Szerveztem gyorsan egy „házavató és bútor összeszerelő” partit szombat délutánra. Nagy élvezettel készítettem el a parti falatkákat a vadonatúj, mindennel felszerelt szuperkonyhámban. Később persze rájöttem, hogy ha fizikai munkát akarok végeztetni velük, akkor az avokádós, paradicsomos, mozzarellás, pestos falatkáknál valami masszívabbra is szükségem lesz. Elővettem az anyukámtól kapott házi kacsazsírt, szeltem jóféle kovászos kenyeret, amit a péknél vettem és felaprítottam legalább fél kiló lilahagymát, és elkészítettem egy tálcányi zsíros deszkát lilahagymával. Ebben biztosan van elég energia.
Megérkeztek a barátok, és nekiálltunk a szekrénysor összerakásának. Sokkal gyorsabban készen lettünk, mint azt elsőre gondoltam. Kettőt pislogtam, és az egyik informatikával foglalkozó barátom már a tévémet hangolta, egy másik cimborám, Zoli pedig az erősítőt és a DVD-lejátszót próbálta elhelyezni a frissen összerakott szekrényhez tartozó TV-állványon.
„Te még mindig DVD-ről nézel filmeket?”, kérdezte Zoli csodálkozva, aki a házi mozi összerakása után éppen a „DVD” feliratú dobozból pakolta ki a féltve őrzött filmjeimet a polcra.
„Igen. Miért, hogyan nézzem meg a filmeket, ha már nem adják moziban és szeretném őket újranézni? Utálom a tévét! Mindig minden filmet teleraknak félórás reklámokkal.”, válaszoltam az igazságnak megfelelően.
„Interneten! Nem hallottál még arról, hogy fent vannak online filmek – teljes filmek magyarul?”
Értetlenkedve néztem rá. Nyilván nem hallottam erről…
„Csak úgy meg lehet nézni filmeket a neten?”
„Igen.”
„Biztos, rámegy egy félhavi fizetésem, vagy ha nem, akkor meg illegális!”
„Dehogyis!”
Most már őrült kíváncsi voltam erre az oldalra, amiről Zoli beszélt, ahol online filmeket – teljes filmeket magyarul nézhetek meg.
„Vannak régi filmek is szinkronosan? Tudod, hogy imádom a régi, magyar szinkront!”
„Persze, hogy vannak! Egy csomó Bud Spencer, Terence Hill film fent van, amikért úgy odavagy!” Gyerekkorom óta imádtam Bud Spencer és Terence Hill filmjeit, így aztán alig vártam, hogy vége legyen a „házavató és bútor összeszerelő” partinak. A házi mozim összerakva, tévé a helyén, rákötöttem a laptopomat, és máris kikerestem az oldalt, ahol Zoli szerint online filmeket – teljes filmeket magyarul nézhetek meg. Egyik kedvenc filmem Az ördög jobb és bal keze 2., így rögtön ezzel indítottam a keresést. Legnagyobb meglepetésemre, fent is volt az oldalon, így pár perccel később már egy tál popcornnal a kezemben élveztem az online mozizást.