Szerver tárhely bérlés egy új honlap miatt, ahova én is írok a szaunákról

Már írtam nektek a szaunákról, ezt itt olvashatjátok: https://bio-holding.hu/eletem-elso-szauna-elmenye/.

Nagyon szeretek szaunázni, hiszen rengeteg jótékony hatása van. A testi hatások mellett meg szeretném említeni azt a lelki hatást is, hogy az ember egy szaunában csendben tud lenni, ki tud kapcsolódni. Át tudja gondolni az életét, a dolgait, a melegben ülve, miközben a teste éppen a méreganyagoktól tisztul.

A szauna nem ok nélkül volt annyira népszerű már az ókori birodalmakban is. Akkor a szauna kicsit másabb volt, mint a mai formája.

A legnagyobb különbség az elérhetőségben mutatkozik meg és persze abban, hogy régebben a szauna a társasági élet helyszíne volt, mostanában viszont inkább a csendes egyedüllétről és a saját magunk kényeztetéséről szól.

Először az északi népeknél alakultak ki, főként a hideg miatt. Ezeken a helyeken a szauna még mindig sokkal inkább a közösségi élet színtere, mint nálunk, ahol a szaunába csendesen ülünk és élvezzük a jótékony hatásait.

A szauna általában egy külön helyiség, egy kis ház volt, ahol a forró kövek biztosították a gőzt és a meleget.

Mostanában ezekre a kövekre különböző, jótékony hatású illőolajokat csepegtetünk, de akkoriban ezek hiányában csak a meleget élvezték a szauna szerelmesei.

Attól függően, hogy melyik családnak mennyi pénze volt, egészen különböző szaunák alakultak ki. A nagy terek mellett megjelentek az apróbb szaunák is, amik sokkal egyszerűbben voltak.

A szauna eleinte nem csak a fürdésre és a gőz élvezésére szolgált. Az emberek itt szárítottak húst is és itt gyógyították meg a betegeket is.

Az északi népeknél a szaunázás tradíciójához hozzátartozott, hogy meztelenre vetkőztek az emberek, így kimutatva egymás felé a tiszteletüket.

Az eredeti északi szokásokhoz képest a szokásaink eléggé megváltoztak. Az általunk most ismert szauna fő funkciója a kikapcsolódás és a méregtelenítés. Jót tesz a testnek, ha a forró gőzből kilépve jeges vízbe megyünk, de ez veszélyes is lehet, hiszen a szív megállását is okozhatja. A klasszikus finn szaunának pedig pont ez a lényege. A forró gőzből kilépve általában azonnal jeges vízbe vetik magukat. Nálunk inkább a zuhanyzás jellemző szaunázás után, de persze vannak olyan helyek, ahol medence is rendelkezésre áll erre a célra.

Az egyik barátnőm egy uszodában dolgozik, és ő lett a vezetője. Nem tulajdonos, csak vezető. Ebben az uszodában van szauna is. Még nem volt honlapjuk, inkább olyan kis uszoda volt, ahova a helyiek jártak, nem akartak nagyon terjeszkedni, nem akartak új embereket bevonni az előző vezetők.

De most, hogy a barátnőm lett a vezető, úgy döntött, hogy egy honlapot szeretne üzemeltetni, és arra kért meg, hogy segítsek neki ebben. Fontosnak tartja kiemelni, hogy van szauna az uszodában, mert úgy gondolja, hogy ezzel sokkal több látogatót be lehet vonzani, hiszen a szauna jótékony hatásai a több mint ezer évvel ezelőtti megjelenése óta most már eléggé közismertek lettek. Mivel én vagyok az ismerősei közül, aki a legjobban ért a szaunákhoz, engem kért meg, hogy majd írjak erről neki.

Ő nincs nagyon otthon a technikában, és az én technológiai tudásom sem a legpontosabb, úgy döntöttünk, hogy ketten fogjuk kitalálni, hogyan tudunk honlapot működtetni, és mit fogunk arra feltölteni, persze a szaunán és az egyértelmű nyitvatartáson, a medencék leírásán kívül.

Elképesztőnek tartom egyébként, hogy egy uszodának a mai világban, mikor minden az interneten zajlik, egy uszodának nincsen honlapja. Persze, ezt akartuk orvosolni.

A kutatásaink során arra jutottunk, hogy egy megfelelően üzemelő honlaphoz mindenképpen szükség van egy megbízható szerverre, amit mi technológiai hiányosságaink következtében nem fogunk tudni biztosítani, szóval a következő lépés az volt, hogy egy olyan céget kerestünk, akiknél lehet szervert bérelni.

A szerver tárhely bérlés meglepően népszerű, elég sok olyan oldalt találtunk, ahol van erre lehetőség, mégis a szerver tárhely bérlés kapcsán nekünk a rackforest tűnt a legszimpatikusabbnak.

szerver tárhely bérlés
szerver tárhely bérlés

A szerver egy olyan kiszolgáló egyébként, ami lehetővé teszi más gépek számára, hogy elérjék és felhasználják a rajta tárolt és előállított adatokat.

Egy szerver tehát mindenképpen szükséges ahhoz, hogy a honlapot minél többen meg tudják majd nyitni egy időben.

A rackforesten olvastuk, hogy a szerver bérlés azért jó, mert csak havi díjat kell fizetni érte, ami jelentősen olcsóbb, mintha egy saját szervert hoznánk létre. Mi is úgy gondoltuk, hogy jobb a bérlést fizetni, mint hogy egyszerre kifizessünk egy nagy összeget egy szerver park létrehozására.

A rackforest azért is kiváló a szerverbérlés szempontjából, mert nagyon rugalmasak, nagyon jó minőségű eszközeik vannak, a szervereik is megbízhatóan működnek és nagyon jó a minőségük.

Garantálják az 1 vagy 10 Gb/s internetet, ami szintén nagyon jó. Havi 9900 Ft-tól egészen 68.000 Ft-ig kínálnak csomagokat azoknak, akik szervert szeretnének bérelni. Minden csomag más igényeket elégít ki, mindegyik mást tartalmaz, így nem kell olyasmiért fizetni, amit nem tudnánk kihasználni. Az áraik is igencsak kedvezők a többi szerver bérléssel foglalkozó oldalon látottakhoz képest.

A választott csomagot bármikor módosíthatjuk az igényeink változásához mérten. A megrendeléseket legkésőbb 24 órán belül életbe léptetik.

A rackforest gondoskodik a szerverek folyamatos zavartalan működéséről, ők garantáltan jobban értenek hozzá, mint mi.

Ha a saját szerverünkkel történne valami, képtelenek lennénk olyan gyorsan és hatékonyan kijavítani a hibát, mint a rackforest, így emiatt is ajánlatos náluk bérelni.

Számos előnyel jár a szerver bérlése a saját szerverhez képest, és mi eleinte úgyis csak kísérleti jelleggel szeretnénk elindítani ezt a honlapot. A rugalmasság miatt akár le is mondhatjuk a csomagot a rackforestnél.

Megnéztük, hogy milyenek a cég értékelései, és mivel mindent rendben találtunk, fel is vettük velük a kapcsolatot és béreltünk egy szervert abban a csomagban, amit egy informatikus barátom javasolt. Ő segített abban is, hogy hogyan készítsünk honlapot, ennek a beüzemelésében is segédkezett nekünk, úgyhogy a rackforest.com és az informatikus barátom segítségével sikerült is elindítanunk a rég várt honlapot.

Már csak az a kérdés, hogy megéri-e, és vonzani fog-e bárkit az uszodába.