Nagynéném mesélt nekem egy történetet, amely az egyik kolléganőjével történt meg. A kolléganője és a férje nyertek egy nagyobb összeget. Nem úgy, hogy egy összegben megnyerték, hanem elosztva havi folyósításban.
Hátránya, hogy nem tudták egy konkrét dologba fektetni a pénzt, mint például házvásárlás, mert valahogyan havonta elköltötték az egészet.
Elkezdtek luxus termékeket, utazásokat megengedni maguknak. Ilyen volt például, hogy vettek a házukba egy szaunát. Sajnos ehhez a luxushoz könnyű volt hozzászokni, de előbb utóbb véget ért, és hát leszokni a luxusról már nem volt olyan egyszerű.
Sajnos, mint kiderült a férje az alkoholban kereste a megoldást. Hamar eljutott addig, amikor már megjelentek az alkoholizmus testi következményei is. Elég hosszú időre kórházba is került, de amint jobban lett mindig visszaesett.
Az egyetlen megoldást ez a direkt alkoholfüggőségekre specializálódott Egyesület által nyújtott 28 napos program. Az ő weboldaluk ide kattintva elérhető.
Talán az egyik legpozitívabb ezzel az egyesülettel kapcsolatban, hogy tényleg nyugodt, csendes körülmények között gyógyulnak náluk a betegek és nem csak addig törődnek a páciensekkel amíg a program tart, hanem utána is ingyenes utógondozásokat vállalnak. Rengeteg pozitív véleményt is olvashatunk volt betegektől, akik a programnak köszönhetően megszabadulhattak a káros szenvedélyüktől. Pluszban pedig, ha valaki fél attól, hogy idegenekkel kell beszélgetnie és megosztania nagyon személyes információkat, előzetesen a szakemberek menüpont alatt kicsit jobban megismerheti, hogy kikkel is találkozna a 28 nap alatt.
Én is átfutottam az oldal, valóban profi szakembereknek tűnnek, és nagyon sok pozitív véleményt olvasni róluk. Örülök, hogy vannak ilyen egyesületek, amik segíteni tudnak emberséges körülmények között az ilyen betegségben szenvedőknek is.