A szaunában megismertem a menyasszonyt

Szerintem nagyon fontos, hogy az év folyamán legyen minimum egy olyan alkalom, amikor ki tudunk kapcsolni. Szerencsére idén nyáron volt alkalmam elmenni nyaralni is, és a múlt hónapban sikerült kivennem egy pénteki napot.

Így lett egy három napos hosszú hétvégém, amikor le tudtam utazni egy spa-ba. Nagyon szeretek wellness-ezni, ugyanis ilyenkor teljesen ki tudok kapcsolódni, és végre van egy kis időm magamra is. A helyen, ahol voltam, ráadásul egy egész szauna park is volt.

Elmentem az egyik este egy éjszakai fürdőzésre is, és akkor kipróbáltam az összes szaunát. Volt norvég szauna is, ami nagyon érdekes élmény volt. Nagyon jól éreztem magam. Arról nem is beszélve, hogy másnap nagyon érdekes dolog történt a hotelben, ahol megszálltam.

Reggel kaptam a reggeli mellé egy meghívót, amin az állt, hogy másnap este egy esküvőt fognak ott rendezni, és az ifjú pár meghívta az esti mulatozásra a hotel összes vendégét. Nagyon meglepődtem ezen a meghívón, egyáltalán nem számítottam ilyesmire. Igazából még sosem volt olyan, hogy egy ismeretlen esküvőjén vettem volna részt.

Habár először úgy gondoltam, hogy nem fogok rá elmenni, a nap folyamán megváltozott a véleményem. Mégpedig azért, mert véletlenül ugyan, de megismerkedtem a menyasszonnyal, azaz, mint kiderült már ez előtt is ismertem őt. Ugyanis volt egy nagyon kedves hölgy, akivel együtt szaunáztam.

Elkezdtünk beszélgetni, és nagyon könnyen megtaláltuk a közös hangot. Sok mindenben egyezett az ízlésünk és a véleményünk is. Én nagyon könnyen szoktam szóba elegyedni bárkivel, azonban most ő szólított le engem a szaunában. Annyira jól sikerült a beszélgetésünk, hogy utána szinte az egész estét közösen töltöttük.

Azt azonban, hogy esküvője lesz este egy szóval sem említette. Láttam, hogy sok lánnyal van, gondolom az volt a leánybúcsúja. Én pedig valahogy hozzájuk csapódtam. Egyébként nagyon kedvesek és aranyosak voltak mindannyian.

Szerencsére összefutottam velük reggel is. Kérdeztem tőlük, hogy ők fognak-e menni majd az esti bulira, aztán a legnagyobb meglepetésemre közölték, hogy azé a hölgyé az esküvő, akivel az egész este szaunáztunk és beszélgettünk.

Ráadásul azt mondták, pont azért jöttek, hogy engem is meghívjanak személyesen, ugyanis megfogadták egymás közt, hogy a lánybúcsú napján beszélnek róla, és nem is gondolnak az esküvőre.

Akkor döntöttem el, hogy elmegyek rá mégis. Ráadásul a lányok megmutatták nekem, hogy milyen lesz a menyasszonyi ruha.

Az a ruha egyszerűen gyönyörű volt.

Hatalmas megtiszteltetés volt, hogy megmutatták a lányok a menyasszonyi ruhát és a koszorúslány ruhákat is. Kicsit bepillantást nyerhettem a kulisszák mögé. Ezek szerint nekik is szimpatikus voltam, nem csak nekem ők.

Miután körbevezettek, már kezdtek is készülődni a délutáni esküvőre, úgyhogy én addig elmentem még wellnessezni, hogy teljesen ki tudjam pihenni magam az esti szórakozásra. Olyan nyolc óra fele pedig kezdődött az esküvői buli.

Még szerencsére maradt az esküvői tortából is bőven, úgyhogy azt is meg tudtam kóstolni. Az az igazság, hogy ilyen jó tortát még soha nem ettem. A násznép is nagyon jól érezte magát, ahogy láttam. Mindenki mulatozott, táncolt, és örült az ifjú pár boldogságának. A zenék is nagyon jók voltak, borzasztó jól éreztem magam egész este.

A vőlegénnyel is volt szerencsém megismerkedni az este folyamán, aki szintén nagyon szimpatikus volt.  Nagyon örültem neki, hogy ilyen jó élményekben lehetett részem a hétvégén, és hogy tényleg igazán ki tudtam kapcsolódni, és elfelejteni a munkahelyi gondokat. Igazán emlékezetes nyaralás marad.