Pár hét és itt az esküvőm. Péter, a leendő férjem teljesen nyugodtnak tűnik, de én, vele ellentétben már most pánikolok. Mindennek tökéletesnek kell lennie! Hisz – jobb esetben – ez az egyetlen esküvője van az embernek az életében. Azokat a fotókat, amik ott készülnek, egy életen át fogjuk nézegetni, azokkal lesz teleaggatva minden rokon fala, szóval tökéletesnek kell kinéznem. Emiatt kezdtem el járni szoliba és a szoli után sokszor a szaunába is beülök. Azt tudni kell rólam és Péterről, hogy már van egy közös gyermekünk, Ádám, aki most 3 és fél éves. Ádika már óvodába jár és én is vissza mentem már dolgozni, de csak 6 órában, így a délutánjaim szabadak, a gyerek így sokszor velem tölti a délutánját. Mostanában gyakran viszem magammal a szalonba is, ahol a szoláriumot és a szaunát veszem igénybe. Van ott szerencsére egy gyereksarok, ahol Ádám le tudja kötni magát és egy gondozó is vigyáz az ott lévő gyerekekre. Azonban az elmúlt napokban észrevettem a gyereken, hogy kezdi unni az ott lévő játékokat. Péternek is meséltem erről otthon és azt találtuk ki, hogy veszünk neki valami fejlesztő játékot, amivel jobban le tudja addig kötni magát és még tanul is közben.
A szoláriumban láttam az egyik kisfiúnál egy olyan kreatív játékot, ami az állatok neveit tanítja meg a gyerekeknek. Meg is kérdeztem az anyukáját, hogy honnan vásárolta. Sári azt mondta, hogy a Játék Webshop oldalán vásárolta és nagyon ajánlotta, hogy én is nézzem meg, mert biztos találok valami jót Ádámnak is. Este el is látogattam a weboldalra Péterrel. Mindkettőnknek nagyon tetszett az oldal, mert megtalálható rajta minden olyan oktató játék, ami egy Ádám korú gyermek fejlődéséhez elengedhetetlen. A nagy választékból igen nehezen tudtuk kiválasztani, mivel játsszon a gyerek, amíg én szaunázom és a szoliban vagyok. Mivel az árak igen csábítóak voltak, még nehezebb volt a döntés. Végül sikerült mégis választanunk, de több dolgot is beraktunk a kosárba. Mivel 20 000 Ft feletti lett a végösszeg, láttuk, hogy a szállításért nem kell majd fizetnünk. Nagyon jónak találtuk ezt a megoldást, hisz ezzel mi is és a cég is jól jár. Neki nő a bevétele, nekünk pedig lesz egy csomó játékunk (vagyis pontosabban Ádámnak) és még a szállítási költségeket is megússzuk. Hála az égnek lehetséges a jatekwebshop.eu-n bankkártyával is fizetni, így nem kell akkor babrálni a készpénzzel, mikor megérkezik a futár. Le is adtuk a rendelést és már csak várnunk kellett, hogy megérkezzenek a termékek.
Nem telt bele sok nap és már csengetett is a futár. Egy GLS autót láttam a ház előtt, szóval velük szállíttatja ki a csomagokat a Játék Webáruház. Ez egy megbízható futárszolgálat, remek, hogy a cég velük áll szerződésben, így a vásárló biztos lehet abban, hogy megérkezik hozzá a rendelése. Átvettem a csomagokat, megkaptam a számlát hozzájuk és már vittem is be őket Ádámkának. A gyerek nagyon örült az új elfoglaltságoknak, amikkel majd tud játszani a szoliban és közben a készségei is fejlődnek neki.