Miért ne szaunázz swarovski fülbevalóban és csili vili ékszerekben

Vannak, akiknek nagyon jó a benyomásuk az első szaunázásukról, például a múltkor az egyik barátom történetét örökítettem meg neten. Nekem is elég jó volt, mikor rájöttem, hogy ez jó dolog, egy kellemetlen élményem van csupán ezzel, de majd elmesélem.

A szaunázás története nagyon régre nyúlik vissza. Körülbelül kétezer évvel ezelőtt mondhatni fedezték fel az északi népek, nem csodálom, arrafelé igen hideg szokott lenni, ide meg ugyebár többek között melegedni is jár az ember. A legismertebb a finn szaunázás és ennek szokásai. De nem egyértelműek az emlékek a szauna eredetéről, mert régebben nem feltétlenül arra használták, amire mi emberek manapság, például nem feltétlenül a méregtelenítés volt a céljuk, vagy, hogy izzadjanak kikapcsolódás céljából. Elvileg ebben a helyiségben szülést is vezettek le meg tisztálkodtak itt, mivel ez a hely tisztább volt, mint a többi. Hát nem tudom, talán pontosan nem is fogjuk meg tudni, az biztos, hogy mi a miatt használjuk, mert egészséges és kellemes perceket tölthetünk benne. Utána azonban feltétlenül pótolni kell a kiizzadt folyadék mennyiségét, vagy többszörösét is, hiszen testünk, szervezetünk jelentős részét teszi ki víz, szóval ezen nem szabad spórolni és nem csak akkor kell inni, amikor szomjas vagy, hanem folyamatosan, naponta legalább két litert.

Vannak, akik nem szeretik annyira ezt a tevékenységet. Például, mert nem szeretik azt a hőséget, ami minket egy szaunában fogad. Pedig rövidebb távon, tizenöt, húsz perc, akár fél órán keresztül is egészen kellemesen tud telni. Mindig van benne homokóra, hogy tudjuk, mióta is vagyunk bent. Ez többek között azért is fontos, mert jobb esetben nem viszel be magaddal órát, vagy akármilyen ékszert, bár nekem a múltkor pont sikerült. És akkor most el is mesélem, hogy hogyan.

Elfelejtettem kivenni a swarovski fülbevalómat, amit minden nap hordok, és hát a melegben ezek a tárgyak nagyon felmelegednek és égetik a testedet. Reflexből odanyúltam a fülemhez és döbbenten tapasztaltam, hogy égeti a fülem az ujjam. De nem a fülem volt, hanem a fülbevalóm. Néha ilyen is előfordul, hogy néha elfelejtek dolgokat, de bent a szaunában nincs is lehetőségem kivenni meg levenni az ékszert, akkor már nem tudok mit csinálni, minthogy elviselem.

Magunk miatt sem ajánlatos ékszerrel bemenni a szaunába, mert ugye felforrósodik, ami nekünk is kellemetlen, meg az ékszernek sem tesz jót. A swarovski fülbevalók többségében apró kristályok vannak, amiknek a ragasztásának nem tesz jót például a túlzott meleg. De remélem, hogy az enyém megússza ezt a dolgot, nem hiszem, hogy egy alkalom bármit ártana neki, legalább is reménykedem. De ugyan úgy a fürdőruháknak sem tesz jót, ha abban szaunázunk, így többek között ez az egyik szokás, hogy sok helyen, országban meztelenül kell használni. Van, aki azért rak magára törölközőt, de sokan nem zavartatják magukat és természetes emberi szépségükben élvezik a szaunák melegét, így ha szégyenlős vagy, vagy ha zavar mások csupasz teste, akkor neked nem ajánlom, hogy minden országban bátran használd a szaunát, mert lehet, hogy meg fogsz lepődni.

Nekem ilyen problémám nincs, mert egészen kiskorom óta volt szerencsém megízlelni a szauna adta érzést, főként akkor kellemes, ha síelni vagy és a szálloda, ahol megszállsz rendelkezik vele és utána kimehetsz a hóba lehűteni a tested.

Úgyhogy nekem eddig lekopogom, de csak jó emlékeim vannak a szaunázással kapcsolatban és remélem, hogy többször nem ég a bőrömre a fülbevalóm meg a nyakláncom sem. Persze ne szó szerint értsük, de azért eléggé meleg helyzet volt.