Napelem rendszerrel a szauna használat sem kerül sokba!

Örök diétázóként mindig is szerettem volna otthonra egy szaunát. Egy részt, segít a méregtelenítésben, szebbé varázsolja az ember bőrét és még élményt is biztosít, hiszen főleg télen, mikor a nagy hidegből az ember beül a szaunába, földöntúli élményben van része.

Azonban, míg otthon laktam, apám mindig azt mondta, hogy felejtsem el, mert egy infra szauna áram fogyasztása olyan magas, hogy azt a családunk költségvetése semmiképpen nem bírja el. Sokáig el is engedtem a kérdést és nem erőltettem a szauna vásárlást, viszont az elmúlt 10 évben nagyon jól helyezkedtem és szerencsére annyi pénzt gyűjtöttem, hogy építkezésbe fogtam. És az én házamban biztos, hogy lesz szauna. Gyerekkori álmom vált ezzel valóra, ha törik, ha szakad, akkor is beépíttetem.

5-kw napelem rendszer árakA tervezővel való konzultáció során megemlítettem, hogy ez az egy, amiből nem vagyok hajlandó engedni. Kicsit átszabta a rajzot és már bent is volt a szaunám a tervekben. Persze, nem úsztam meg, ő is figyelmeztetett, hogy ez milyen magas áramfogyasztással fog járni, ha valóban sokat fogom használni. Mondtam neki, hogy akkor találjon ki valami olyan alternatív megoldást, amivel tudunk faragni a villanyszámlán. Például mi lenne, ha szerelnénk napelemeket a tetőre. Felcsillant a szeme, mert azt mondta, mivel erről korábban nem szóltam, nem gondolta, hogy beleférhet a költségvetésbe. El is ment, hogy összeszedje nekem a lehetőségeket és egy pár nap múlva már kész költségvetéssel jött vissza. Elmondta, hogy egy olyan céggel szokott ilyen esetben együtt dolgozni, akik nagyon profi módon állnak a szereléshez és már a tervezéshez is, így sok gondot levesznek az ő válláról, ráadásul az árakkal sincsenek elszállva. így meg is terveztette már velük, utólagos engedelmemmel az én házamra való rendszert. Kiszámolták, mekkora rendszerre van szükség, és hogy hogy alakulnak most szereléssel együtt az 5 kw napelem rendszer árak.

Meglepődtem, mikor megláttam a számokat, de a csalódásom pozitív volt. Utolsó információim szerint azt gondoltam, sokkal drágábbra fog kijönni, de a végösszeg, levezetve, hogy hosszú távon mennyit tudok vele spórolni egyáltalán nem volt magas. Mert természetesen nem csak a szauna, hanem a ház teljes áramellátása összeköttetésben lesz a napelemrendszerrel és így a villanyszámlám a nulla felé fog tendálni, főleg nyáron, mert ezzel a fűtés és a meleg víz is megoldható egy úttal.

Szóval, nem csak hogy nem lesz magas a villanyszámlám, a napelemrendszeremnek köszönhetően lehet, hogy egyáltalán nem lesz, ergo a szaunának köszönhetően fogok spórolni. alig várom, hogy ezt elmeséljem apámnak. A végén még ő is gellert kap és most, hogy elköltöztem, nálunk is beszerelik a szaunát. Sosem lehet tudni!